Középpontban a fotó

2008-ban és 2009-ben az Állományvédelmi Program középpontjában a fotó állt.

A fotográfia, mint médium értékelése jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi években. Érzékelhető, hogy egyre nagyobb az igény és elvárás a történeti fényképekkel foglalkozó gyűjtemények irányába, mind a megőrzés mind a közzététel területén. Egyre többen fedezik föl a fotográfia műfaját és érdeklődnek iránta, részben a jelentős alkotásokat időről időre bemutató kiállításoknak és könyveknek köszönhetően. Az ismeretlen és feltáratlan felvételek, szerzők és történetek száma azonban még mindig jóval nagyobb, mint a nyilvánosságra hozottaké. A feladat jelentőségét mutatja, hogy a magyarországi közgyűjteményekben olyan mennyiségű eredeti fénykép található, hogy azok milliós nagyságrendje összességében már messze meghaladja a többi műtárgytípusét. Különleges helyzetet teremt az is, hogy miközben a régiségértékük, kvalitásuk és forrásértékűk miatt műtárgynak vagy forrásértékű dokumentumnak tekintett fotográfiák korszerű védelméhez a legtöbb helyen még nem tudják biztosítani a szükséges körülményeket és szaktudást.
Annak ellenére tehát, hogy a különböző fotóanyagok egyre nagyobb szerepet kapnak a társadalomtudományi kutatásokban, a képből nyert tudás hasznosítása csak az eredeti, sérülékeny fotográfiák megfelelő védelme esetén tud igazán hasznosulni. Tekintettel az eddig felhalmozódott ezüst alapú fényképekre, a műtárgyvédelemnek külön hangsúlyt kell kapnia, de további feladatot jelent az egyre növekvő számú digitális képek és hordozók védelme és kezelése is. A képzett muzeológusok közreműködése és képzése ebben a folyamatban alapvető fontosságú.
Köztudott, hogy fényképeket nem csak a múzeumokban és közgyűjteményekben őriznek. Rendkívül értékes anyagok található a felsőoktatási, az akadémiai és az államigazgatási intézményekben is. A maga nemében valamennyi gyűjtemény pótolhatatlan. Mégis, keveset tudnak és tudunk egymásról. Hiányoznak a gyűjteményeket és a gyűjteményekben tevékenykedők munkáját bemutató kiadványok és ismertetők, ritkán van átjárás és konkrét együttműködés a vidéki és a fővárosi archívumok között. A legújabb felmérések pedig azt bizonyítják, hogy a problémák és megoldandó feladatok közösek. Budapesten ugyanolyan kérdésekkel szembesül napi munkája során a gyűjtemény kezelője, mint bármely vidéki gyűjteményben, és fordítva. Egyre nagyobb szükség lenne a szakmai kapcsolatteremtésre és konzultációra, hiszen a gyűjtemények gondozása, kezelése és fejlesztése több szakmát érintő komplex feladat.
A mai tendenciák közül a digitalizáció az, ami a legnagyobb változásokat hozta az elmúlt tíz-tizenöt évben. A vizuális információ felértékelődése a gyűjtemények szempontjából a hagyományos és a virtuális képgyűjtemények minél teljesebb közzététele irányába hat. A fotóarchívumok lehetőségei azonban nem elegendőek ahhoz, hogy egyszerre gondoskodjanak a régi anyagok folyamatos digitalizálásáról és az újonnan készített, többségében már digitális képek nyilvántartásáról, folyamatos mentéséről és publikálásáról. Számításba kell venni, hogy csak a digitalizálást megelőző előkészítő munkálatok időigényessége négyszerese a tényleges képfeldolgozásnak, miközben a gyűjteményekben átlagosan egy-két munkatárs dolgozik. A működő adatbázisok létrehozása és karbantartása szintén része a folyamatnak.
Az archívumok értékelésének másik szempontja a fényképek eredeti funkciójában rejlik, hiszen minden felvétel végső soron azért készül, hogy emlékeztessen. Egy személyre, eseményre, objektumra vagy egy jelenségre. Mindaddig, amíg a fénykép hordozója képes arra, hogy átörökítse a rajta lévő információt, addig a kulturális emlékezet része. Amennyiben tárgyként is tanulmányozható, további szempontok merülnek fel. A hosszú távú megőrzés problematikája, vagy a műtárgyként való bemutatás és értékelés kérdése. Az archívumok keletkezése és folyamatos gyarapítása - a fotográfiák műfajában éppúgy, mint más területeken - az emlékezethez, a valamikor látott és rögzített emlékképek felidézéséhez, a specializálódás és az osztályozás igényéhez kapcsolódik.
Magyarországon 2001-ben vált a történeti és művészeti értéket képviselő fotográfia a kulturális örökség részéve. (2001.évi LXIV.tv. 7§. Kulturális örökségvédelmi törvény) Ez a kötelezettség és körülmény azt jelzi, hogy a fényképekkel való foglalkozás, az archiválás, az elméleti kutatások mind-mind olyan területek, amelyek kérdései kikerülhetetlenek. A történeti fényképekkel foglalkozó szakemberek és kutatók ismeretének és tudásának integrálása az oktatásba szintén a megoldandó feladatok közé tartozik. A következő éveket a helyzetértékelő felméréseken túl a képekről való szakmai diskurzusokra, jól előkészített kiállításokra és katalógusokra, és minél szélesebb körű együttműködésekre kell fordítani. Rendkívül nagy jelentősége lenne a kulturális kormányzat részéről annak, ha a fotóarchívumokat önálló gyűjteménytípusként, a speciális kérdésekre összpontosítva és átfogó szemlélettel, koncepcionálisan kezelné és támogatná.
A „Középpontban a Fotó” program a téma fókuszba állításában kíván segíteni és közreműködni. Első lépésként mindenki számára elérhető szakmai felületet biztosít a kapcsolatteremtésre és az informálódásra.

Cs.Plank Ibolya